Smink irányzatok 2019-ben

Smink irányzatok 2019-ben

Make-up

Smink irányzatok 2019-ben

Ebben az évben a smink területén a hagyományos felfogás marad érvényben, a hangsúly így nagymértékben az egyensúlyra és a természetességre irányul. Lényegében „a kevesebb, több” alapján, a mennyiségben megnyilvánuló túlzások eltűnnek és ugyanakkor háttérbe szorulnak az erős alapozási-árnyékolási technikák.

Mielőtt részletesen rátérnénk az idei év arcfestési irányzataira, nagyon fontos szót ejteni a következő témáról: miért ajánlott egy hivatásos make-up mesterhez fordulni? Elsősorban azért, mert azt szeretnénk, ha kifogástalan lenne a megjelenésünk. Manapság már nem számít szeszélynek, ha egy hivatásos make-up mester készíti el a sminkünket, amikor egy eseményen veszünk részt.

Az alábbiakban pontokba szedve tárgyaljuk azokat a szempontokat, amelyek arra ösztönöznek, hogy egy sminkmester szolgálatait igénybe vegyük.

  1. A sminkmesterek minőségi termékeket használnak és ennek köszönhetően a smink tartós és tökéletes lesz még alvás esetén is.
  2. Egy sminkmester előtérbe tudja helyezni, ki tudja hangsúlyozni saját vonásaid előnyeit, amikor a természetesség kiemelésére törekszik, vagy akár egy látványos smink esetén.
  3. Egy eseményen, különösen az esküvőd napján félre kell tenni a gondokat. Az a lényeg, hogy boldog légy! Akkor legalább ezt a gondot bízd a sminkmesterre! J
  4. A fényképek örökre megmaradnak. Egy sminkmester tisztában van az összes olyan tényezővel, amelyek a smink jellegét meghatározzák, úgy mint a bőrtípus, a fényhatások, vagy a hőmérséklet, ezért a smink az adott évszak függvényében készül.
  5. A sminkmester egyensúlyt teremt smink és frizura között, így a kliens személyisége kerül előtérbe.

Visszatérve az idei év irányzataira, a híres személyiségek sminkmesterei úgy tartják, hogy a ’90-es évek látványvilága kerül ismét előtérbe. Az egyik legfontosabb tényező, az ajkak festése, vagyis a rúzs színe, ahol kiemelt szerepet kap a barna és a föld árnyalatai. Ismét divatba jön a természetes szemöldök, és eltűnnek az élénk kontűrök. Másszóval sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az arcvonások enyhe kiemelésére, amit a inkább a púderek használatával érnek el, mint a vastag, krémes alapozással. Fontos megemlíteni azt is, hogy bár az utóbbi években a szemkontűrözés háttérbe szorult, idén még a mindennapi használatban is erőteljesen visszatér, nyilván túlzások nélkül. Levonva a végső következtetést, idén a TERMÉSZETES a divat és ezt mi is nagyon kedveljük! J

Életünk fontos eseményein kihagyhatatlan egy szakszerűen elkészített smink. 2019-ben a klasszikus és a természetes hatás kerül előtérbe az alkalmi sminkek esetében is. Ennek érdekében az összhatás egyik legfontosabb eleme, a bőr természetes ragyogása.  A dús és terjedelmes szempilla továbbra is hódít, ám ha valaki ezzel nem rendelkezik, egy hivatásos sminkes el tudja érni ezt a hatást olyan műszempillákkal, amelyek természetes hatást keltenek. A merészebbek dönthetnek a „smokey-eyes” mellett, amiről azt kell tudni, hogy nem csupán fekete-, hanem bármilyen színű szemhéjpúderrel létrehozható. A fényes, dús ajak egy másik fontos szempont. A sminkes megteremtheti a kívánt hatást egy kis korrekcióval.

A menyasszonyok számára jól jöhet egy próba-smink az esküvő előtti napon.  Ezen a próbán, a menyasszon óhaja és személyisége függvényében, a sminkessel közösen kiválaszthatják a legmegfelelőbb arcfestést. Azáltal, hogy a részleteket előre tisztázzák, időt nyerhet a menyasszony az esküvője napján, a sminkes pedig pontosan beoszthatja az idejét.

Végül, de nem utolsósorban egy nagyon fontos tanács: hölgyeim, ne feldjék hidratálni bőrüket!!! Egy jól hidratált bőr, egy jól sikerült smink kulcsa.